|
Az otthoni indulást követően május 15-én, miután megtettünk közel ezer kilométert, megszálltunk Párma közelében. Másnap 16-án Carcassonne felé vettük az utunkat, ezúttal "csak" kis híján 900 kilométer volt a távolság, de napnyugta előtt még mielőtt felkerestük volna a szállást, egyenesen a várba mentünk, a vár a kiválasztott szállástól mindössze két kilométerre volt. Még arra is szorítottunk időt, hogy egy ottani kedvenc Leader Price szupermarketbe is benézzünk, hogy az út további részére feltöltsük a tartalékainkat, ebben a szupermarketben olcsóbbak szoktak lenni a zöldségek, és a füstölt hering. Carcassonne-ban a leghíresebb a középkori várost körülvevő városfal. A falakat Napóleon alatt le akarták rombolni és többek között Prosper Merimée kelt a védelmére, ezután Eugène Viollet-le-Duc, aki Franciaországban sokhelyütt végzett restaurálási munkálatokat, amelyek sokszor inkább elképzelt, de nem bizonyított újjáépítéseket jelentettek (mint nálunk Storno Ferenc esetében Magyarországon), állította helyre a középkori falakat, a szakvélemények szerint többé-kevésbé hitelesen, középkori rajzok alapján.
A hangulatos középkori utcákon kívül érdekes volt még a belső vár vagy fellegvár (Chateau Comtal) és a Saint-Nazaire-et-Saint-Celse templom, amely a IX. és XIV. század között épült, de a XIX. század végén Eugène Viollet-le-Duc itt is otthagyta a keze nyomát.
Carcassonne környékén lett volna még néhány látnivaló, elsősorban a valamikori katar területen található románkori kolostorok, egyikben-másikban a híres XII. századi ismeretlen szobrász, akit származási helye alapján (Cabestany, nem messze Perpignantól) cabestany mesternek neveznek. Mint ismeretes, a XII-XIII. században a katarok eretnek tanokat hirdettek és errefelé és csak súlyos küzdelmek után tudta a katolikus egyház felszámolni az itteni eretnekséget. Ezekről a látnivalókról az élménybeszámoló az út utolsó napjainál szerepel, mert akkor átugrottunk Franciaország déli részének katalánok lakta területeire. Mivel másnap időben Leónba kellett érnünk a következő szálláshelyünkre, ezért 17-én csak a legérdekesebb francia néznivalókra összpontosítottunk. A másnap reggeli indulás után az első állomás menet közben Toulouse volt, a Saint Sernin bazilikára voltunk elsősorban kiváncsiak. A bazilikában őrizték Szent Szaturnin (franciáuk Sernin), Toulouse első püspökének szarkofágját, aki 250-ben halt mártírhalált. Később a szarkofág átkerült a Carcassonne közeli Saint-Hilaire kolostorba és állítólag a cabestany mester keze munkája. A bazilika a speyeri dóm mellett a legnagyobb románkori épület Európában. A külső fal egy mélyedésében látni lehet egy ókeresztény szarkofágot, ami természetesen nem a szent maradványait őrzi, hanem másodlagos felhasználással a helyi Guillaume Taillefer grófét a X. századból.
A második célpont a Saint-Pierre de Moissac apátság volt, de nem volt szerencsénk, mert vasárnap lévén a kolostor múzeuma zárva volt, így a kerengő nevezetes gyönyörű oszlopfőit és domborműveit nem tudtuk megtekinteni, csak a kapuzattal vigasztalódhattunk, amelynek timpanonja az itteni művek egyik legszebbike, János jelenéseiből mutat domborműveket. Az apátság a maga idejében Franciaország délnyugati részén a legjelentősebb kolostor volt.
Az következő szállás már Hispániában, Leónban volt. Azonban mielőtt megérkeztünk volna Leónba, beugrottunk Carrión de los Condes és Sahagún városkákba. Carrión de los Condes a Szent Jakab zarándokút mentén helyekedik el, arról is nevezetes, hogy a városka grófjai a nemzeti hős Cid lányaira vetettek szemet. Fő nevezetesség az Iglesia Museo de Santiago nevet viselő eredetileg templom, ma múzeum, amelynek portálján románkori frízben gyönyörködhettünk. Ahogy később országszerte sokszor tapasztaltuk, az ebéd utáni pihenő, a szieszta miatt a templombelsőt nem tudtuk megtekinteni (az adott esetben talán nem is baj, tudnillik a művészettörténeti könyvek csak a homlokzat frízét emelik ki).
Van a városkának egy másik megtekintésre érdemes nevezetessége, a Santa María del Camino templom, amelynek szintén gyönyörű románkori kapuzata van, sajnos, mivel siettünk és nem akartuk lekésni a szállást, nem mentünk el megnézni (ebben közrejátszott az is, hogy a GoogleMaps térképén nem helyes a templom helye, sajnos csak később sikerült lokalizálni, és utólag kiderült,hogy legfeljebb 150 métert kellett volna megtenni gyalog az Iglesia Museo de Santiago-tól).
Emellett akadt volna még itt egyéb látnivaló is, a Rio Carrión folyócska túlpartján levő Monasterio de San Zoilo XI. századi alapítású benedekrendi kolostor, melynek platereszk kerengője említésre méltó, de mivel nem akartuk lekésni a szállást Leónban és siettünk, sajnálatos módon ki kellett hagynunk.
Ugyancsak utólag derült ki, hogy Carrión de los Condes-től nem messze, kb 7 km-re található Villalcazar de Sirga kisvárosban is nagyon szép XII. sz-i kapuzat és fríz tekinthető meg a Santa María la Blanca templomban, ha mi nem is néztük meg, másoknak ajánlom figyelmébe, a kerülő nem nagy. A templom egyúttal egy erődítmény is, a templomosok a XII. század végén kezdték építeni és a XIV. században fejezték be, ezért a román stílus és a gótikus stílus jellemzői is egyaránt jelen vannak. A bejárat feletti fríz a Carrión de los Condesbeli mesterekre utal. A templom belsejében a Santiago kápolnában, amelyet szép gótikus rózsaablak világít meg, több oroszlánokon nyugvó gótikus síremlék található fekvő domborművekkel.
Carrión de los Condes után Sahagún volt a következő állomás. Részben ebben a városban született a mudejar stílus, két téglából épült templomát, a XII. századi San Tirso és a XIII. századi San Lorenzo templomot minden fontosabb könyvben megemlítik, mellettük még a XIII. században épült San Benito kolostor romjai érdekesek. Amint a kolostor nevéből is sejthető, a Cluny-véle szabályokat követő bencések alapították még 1080-ban, azonban miután Valladolidban létrejött egy fontosabb bencés kolostor, a XV. századtól kezdve fokozatosan hanyatlásnak indult.
A mudejar stílus legjellemzőbb ismertetője, hogy az épületeket téglából emelik, de a román stílus elemei is jelen vannak, például a lizénák, kettős oszlopok oszlopfőkkel a harangtoronyban, félkörívek. Építőik az arabok által elfoglalt területekről származó muzulmán vallásúak, akik ugyan nem keresztelkedtek ki a rekonkviszta után, de beilleszkedtek a keresztény királyok által alkotott rendszerbe. A San Tirso templom alapjait még kőből kezdték építeni, ez látszik az apszis legalsó részén. A San Lorenzo templom hasonló stílusban épült a XIII. század első felében teljes egészében téglából.
|
