Az itt szereplő ismertetés rövidített változata a "Várak, kastélyok, templomok" c. kiadványsorozat (ezzel a címmel folyóirat, évkönyvek, digitális kiadványok jelentek meg a történelem, épített örökség és turizmus témákban) 2019-es évkönyvében jelent meg.

További részletek:

Hátra Kezdőlap Előre






 
 
 

Templomok a varég-görög kereskedelmi úton Kijev és Novgorod között

         A két fő kereskedelmi központ között nagyjából félúton létrejött két elágazás a Balti-tenger felé, az első a Berezina (a Dnyeper mellékfolyója) és a Nyeman folyón keresztül, a másik pedig Riga felé az Északi-Dvina folyón keresztül. Szmolenszk kivételével mindegyik település, ahol templomot emeltek azokban a századokban, a mai Belorussszia területén, akkoriban a polocki fejedelemség területén található. Szmolenszkből egyébként a Dnyeper folyóról az Oka folyó felé keleti irányban haladva a volgai kereskedelmi úthoz lehetett kapcsolódni. A Berezina forrásának a közelében volt az első templom Minszkben 1080. körüli dátummal, mára csak a templom alapfalai maradtak meg. A folytatásban a Balti-tenger felé haladva a Nyeman folyó közelében a következő település Novogrudok, a Borisz és Gleb templom a XII.századból származik, de mára a katolikus lengyelek teljesen átalakították. A következő településen, Volkoviszkben a templom építése a XII. században abbamaradt, csak az alapfalak maradtak meg. Grodnoban a Borisz és Gleb templom Kolozsban, 1180-ból már csak kis részben maradt meg, sőt a Nyeman felőli oldalon a part alámosása miatt a fal ledőlt és fából épített fallal pótolták.

    

Minszk, alapfalak                                        Novogrudok, Borisz és Gleb templom

      

Volkoviszk, alaprajz                    Grodno, ami a templomból mára megmaradt

         A másik elágazás a Dnyeper partján levő Szmolenszknél kezdődik, a város gyakorlatilag két kereskedelmi út kereszteződésében állt, az észak-déli varég-görög és a kelet-nyugati volgai-balti utak kereszteződésében. Ennek köszönhetően a szmolenszki fejedelemség, illetve Szmolenszk a későbbi századok során fontos szerepet játszott az orosz történelemben. A tatárjárás előtti évszázad a felvirágzás ideje volt, a város 115 hektáron terült el, 8 ezer házban 40 ezer lakossal, a téglából vagy kőből épült templomok számát tekintve az akkori Rusz fontosabb városai közé tartozott. Mára három XII. századi temploma maradt fenn. A Péter-Pál templom 1146-ban épült és a korábban említett templomokhoz hasonlóan a XVII. században átalakították katolikus templommá, 1943-ban megsemmisült és 1962-63-ban "eredeti" formájában újjáépítették. A János apostol temploma 1173-ban épült, a falak magasságának feléig eredeti, a többi későbbi ráépítés. A Mihály arkangyal templom 1191-1194-ben épült a szmolenszki fejedelmek külvárosi udvarában a Dnyeper partján, állítólag a boltozatok szintjéig fennmaradt, többszöri átépítések után mai képét az 1976-82-es restaurálás után nyerte el és egyes vélemények szerint a szmolenszki fennmaradt építészeti emlékek közül a legfigyelemreméltóbb.

    

Szmolenszk, Péter-Pál templom, János apostol templom, Mihály arkangyal templom

         A volt polocki fejedelemség városaiban sem maradtak fenn a tatárjárás előtti időkből templomok, csak "újjáépített" formában. Szmolenszk és Polock, a fejedelemség központja között félúton a Nyugati-Dvina partján levő Vityebszkben a Blagovescsenszkaja (Angyali üdvözlet) templomnak az építési ideje nem ismert, a XII. századra teszik, sőt egyesek hajlanak arra, hogy a templom XI. századi. Van olyan forrás, ahol pontos évszám szerepel, 1140., a mostani templomot 1998-ban teremtették újjá.

  

Vityebszk, Blagovescsenszkaja templom 1883-ban, illetve 1998-ban

         A polocki fejedelemség központjában, Polockban két templom is áll, de mára egyik sem eredeti a többi környékbeli templomhoz hasonlóan, és néhány templomnak még az irmagja sem maradt meg. A Szófia székesegyházat tartják a legrégibbnek, nagyjából egyidősnek a kijevi és a novgorodi Szófia székesegyházakkal, mindegyik nevét a konstantinápolyi Szófia székesegyháztól kölcsönözték. A székesegyházat annyira átépítették, hogy az eredeti alakját csak makett formájában lehet megtekinteni. A Szpaszopreobrazsenszkij templomot is sokszor átépítették, csak rekonstruált képét lehet megszemlélni. A Boriszogleb-Belcsicki kolostort is említik még 1139-es dátummal, de a kolostornak mára nyoma sem maradt.

  

Polock, a Szófia székesegyház makettje és mai kinézete, tipikusan katolikus templom

    

Polock, a Szpaszopreobrazsenszkij templom, ahogy kinézhetett egykor és ma, illetve a Belcsinszkij kolostor emléke