|
Salamancába érkezve a központtól pár száz méterre sikerült parkolni, onnan már látni lehetett a San Esteban kolostor óriási platereszk homlokzatát. A városban két dolog tetszett meg, az egyik az volt, hogy szinte egyeduralkodó volt az épületek szép aranybarna, rózsaszínbe hajló színe, ami a homlokzatok homokkő kiképzésnek köszönhető, a másik pedig a szintén egyeduralkodó platereszk stílus, máshol nem láttunk ennyi ilyen stílusú épületet. A San Esteban kolostor volt mindjárt az első ilyen kedvező benyomás.
A kolostorral átellenben áll egy másik kolostor platereszk részletekkel, a Dueñas kolostor.
Mielőtt a központ felé indultunk volna, tettünk egy kis kitérőt délnyugat felé, hogy egy román stílusú templomra vessünk pillantást. Menet közben a Colegio de Calatrava homokkő homlokzatában gyönyörködhettünk, az épületet V. Károly 1552-ben a salamancai egyetemnek szánta, ma egyházi rendeltetésű.
Egy kissé odébb egy román stílusú templom áll, amelyet Thomas Becket canterburyi érseknek szenteltek. Az érdem az angol Ricardo és Randulfo testvéreknek köszönhető, akik ebben az időben a salamancai egyetem tanáraiként 1175-ben úgy döntöttek, hogy templomot emelnek a honfitárs szent tiszteletére.
Visszatérve a parkoló irányába, ahol a kocsit hagytuk, tovább haladva értük el a salamancai székesegyházakat. Salamanca egyszerre két székesegyházzal is rendelkezik. Az elsőt a XII. század első harmadában kezdték építeni és a XIV. század végén fejezték be, ezért nevezik régi székesegyháznak (Catedral Vieja). Az építés elején román stílusban, a végén pedig már gótikus stílusban épült. Román stílusban maradt meg az apszis, mivel innen kezdték el a munkálatokat. A régi székesegyház legszembetűnőbb része az 1150-ben épült pikkelyes kupola, az úgynevezett Torre del Gallo (Kakastorony), amely a zamorai székesegyház kupolájának mintájára készült és hasonló kupolák láthatók még Zamorán kívül Toro és Plasencia templomain.
A másik ékessége a régi székesegyháznak a főhajó összetett oltárképe, az ortodox ikonosztázokra hasonlító retablója és a retabló feletti freskó az apszis boltívén. A retabló 1430-1450 között készült, alkotói a firenzei származású Delli testvérek, a legtöbb képet Dello Delli festette, a központi részhez néhány képet Sanson Delli festett, végül a harmadik testvér, Nicolás Delli, ismertebb nevén Nicolás Florentino készítette a mű utolsó paneljeit és az Utolsó Ítélet freskót a retablo felett. Egyes vélemények szerint az utolsó ítélet jeleneteit a pisai temetőben készült Orcagna freskók ihlették.
Nicolás Florentino személyének egyébként magyar vonatkozása is van, az Árpád-házi Szent Erzsébetnek szentelt Convento de las Isabeles templomának oltárképét Szent Erzsébetről Nicolás Florentino festette. Az egykori kolostorból mára csak a templom maradt fenn. A régi székesegyház retablójának központi része a XII. század végén alkotott Santa María de la Vega aranyozott szobor, amely kalandos úton a Santa María de la Vega kolostorból került mostani helyére. A románkori épületből a kolostor árkádsorozatát őrzik a jelenlegi épület egyik helyiségében, amely a Rodríguez Fabrés Alapítvány tulajdonában van. Gómez Moreno spanyol régész, művészettörténész és történész ezeket a maradványokat a salamancai román stílus csúcspontjaként írta le.
Az új székesegyház 1513 és 1733 között épült, eleinte azt gondolták, hogy lebontják a régit, de a XVIII. században az új székesegyház befejezésekor úgy döntöttek, hogy meghagyják. Az új épület kezdetben későgótikus, a későbbiekben reneszánsz, platereszk és barokk stílusban készült, Spanyolország második legnagyobb és legutolsó gótikus katedrálisa. Harangtornya 110 méter magas, az országban az egyik legmagasabb, a régi székesegyház harangtornyának tetejére építették rá. Az új székesegyház legérdekesebb részei a platereszk kapuzatok. Az északi oldal Puerta Ramos kapujának érdekessége, hogy a 90-es évek felújítása során a tönkrement részeket újakkal pótolták, így került be a domborművek közé egy űrhajós, valamint egy vidáman fagylaltozó szörnyalak. Az űrhajóst sajnos 2010-ben megrongálták, itt még a rongálás előtt készült kép látható. A másik északi kapu és a vele átellenben levő déli kapu majdnem egyforma, a legimpozánsabb a nyugati kapu.
A székesegyházaktól nem messze, mindössze pár száz méterre található a salamancai egyetem, az egyik legrégebbi egyetem Spanyolországban és a spanyol világban, és a harmadik legrégebbi Európában, a XVII. századig Spanyolország legrangosabb, leghíresebb és legbefolyásosabb egyetemének tekintették. A salamancai egyetem történelmi épületei a XV-XVI. században épültek, és három ilyen van: az Edificio de Escuelas Mayores (fő iskolák), az Edificio de Escuelas Menores (mellék vagy kis iskolák) és a Hospital del Estudio. A három épület a Patio de Escuelas nevű téren található, Salamanca központjában.
A négy fő iskola (Escuela Mayor) egyike volt a Colegio del Arzobispo Fonseca, az Alonso de Fonseca Santiago de Compostela-i érsek által a galíciai hallgatók számára 1519-ben alapított kollégium. (Az Ibériai-félsziget észak-nyugati részén levő Galícia nem tévesztendő össze a Kárpátaljával szomszédos történelmi Galíciával.) A platereszk bejáraton kívül figyelemre méltó a kollégium udvarának inkább reneszánsz, mint platereszk galériája és a templom kapuzata szintén platereszk-reneszánsz stílusban.
Az egyetemmel közvetett kapcsolatban áll Alonso Fonseca háza, amelyet tisztjének, Don Diego Maldonado-nak adott, az épület napjainkban a salamancai egyetem brazil intézetének ad otthont. A kapu felett platereszk díszítés Fonseca, a ház tulajdonosának címerével.
Az egyetemtől a főtér (Plaza Mayor) felé haladva érkezünk a Casa de las Conchas régi városi palotájához, amely gótikus stílusban épült platereszk elemekkel kiegészítve 1493-1517. között. Az építtető a fentebb említett Maldonado család volt. A legszembetűbőbb része az épületnek a homlokzaton látható több mint 300 kagyló, az épület ezekről kapta mai elnevezését. A bejárat feletti platereszk díszítésben a Maldonado család címere látható. A belső udvar kétszintes galériája jellegzetes salamancai ívekből áll, hasonlókat lehet látni például az Escuelas Menores udvarának galériáján is.
Alonso de Fonseca érsek 1500-ban építtette a ma Casa de las Muertes-nek ("a halál háza") nevezett házat, amelynek homlokzata platereszk stílusú, a bejárat felett az érsek mellszobra látható. A ház neve onnan ered, hogy egyrészt a két ablak alsó részén két-két, azaz összesen négy kőkoponya néz le, másrészt a XIX. század elején egy négyfős családot gyilkoltak meg a házban, utána sokáig lakatlan volt az épület.
Említsünk meg még egy épületet, amely platereszk elemekkel rendelkezik. Eredetileg egy kolostor része volt, amelyet 1268-ban alapítottak, mára csak a Sancti Spiritus későgótikus templom maradt meg.
Sétánk további részén látottak szerepeljenek röviden egy-egy képpel.
Salamancában a séta elején megtekintett románkori templomon kívül akad még néhány. Mindjárt a főtér közelében áll a San Martín de Tours templom, amelyet szinte nem lehet felismerni, annyira körbe van építve lakóépületekkel. Eleinte három oldalról lehetett megközelíteni, de a nyugati oldalon később egy kápolnát toldottak a templomhoz, amelyet csak belülről lehet megközelíteni. Itt látható, ha csak nehezen is, az egyik megmaradt románkori portál.
A másik románkori portál viszont megmaradt az északi oldalon, a kapu felett látható Szent Márton lovasszobra, amint a köpenyét a koldusnak adja. Mint az közismert, a szent pannónia származású, Sabariából, a mai Szombathelyről került nyugatra és Tours város püspöke lett később.
A harmadik portál a déli oldalon viszont megsemmisült, amikor a templomhoz hozzátoldottak egy átjárót, kívülről egy platereszk, egyes vélemények szerint reneszánsz kapuzatot építettek. (Megjegyzendő, hogy a platereszk stílust a reneszánsz spanyol változatának lehet tekinteni.) Itt is lehet látni egy Szent Márton lovasszobrot a koldussal.
Kiegészítésképpen röviden lássunk még néhány románkori templomot, amelyek a központhoz közel állnak, de mégsem estek az utunkba. A San Julián és Santa Basilisa templom eredete sok salamancai templomhoz hasonlóan a XII. századra nyúlik vissza. Jelenleg a hajó északi falának csak egy része maradt meg a harangtorony alsó részével, a későbbi századokban történt átalakítások megváltoztatták az eredeti megjelenést. A románkori portál két vastag támpillér között helyezkedik el, a bal oldali támpillér részben levágta a portál szélét.
A San Cristóbal templom egy kis dombon, az azonos nevű téren a városközpont legkeletibb végén, a Sancti Spiritus templom közelében található, 1145-ben a jeruzsálemi kórház lovagjai alapították.
A városmagtól északabbra még két román stílusú templom érdemel említést. Az egyik az 1150-ben alapított San Juan de Barbalos templom, a másik pedig a XI-XII. századok fordulója táján épült San Marcos templom.
Végezetül lássunk egy római eredetű műemléket is, az I. században épült hidat a Tormes-folyón, a hídnak van egy spanyol eredetű későbbi folytatása. A XX. századig használták, jelenleg csak gyalogos forgalom van rajta.
Virtuális kitérő: Salamanca után visszaindultunk Burgos felé azzal a céllal, hogy félúton megtekintjük Valladolid városát. Mielőtt odaértünk volna, nem sokkal Valladolid előtt meglátogathattunk volna egy újabb kasztíliai várat, a kitérő az autópályáról kevesebb lett volna egy kilométernél, azonban erre a lehetőségre nem készültünk fel előre, ezért csak az autópályáról volt látható a vár az anyósülésről. Az Enriquez család Simancas kastélya nem az egyedüli, nem messze a Castillo de los Comuneros de Torrelobatón vár is az övék volt.
Valladolidban sikerült a városközponthoz közel leparkolni, a továbbiakban a látottakról a sétánk mentén következzen a rövid ismertetés. Legelőször a központban látható templomkomplexumot néztük meg. Azért lehet a látottakat komplexumnak nevezni, mert a leírásokban első, második, harmadik és negyedik templomokról esik szó, ezek a templomok egymás közelében létesültek (illetve egyikük-másikuk időközben részben vagy egészben megsemmisült). Mi a másodiknak nevezett Santa María la Mayor templommal találkoztunk először, amelynek csak a román kori tornya, valamint a gótikába hajló kapuzata és néhány részlete a kápolnákkal maradt fenn, a többi részeit a mai székesegyház építése során bontották le, napjainkban az oszlopok helyét ciprusfák jelzik.
Időrendben ezután a negyediknek nevezhető templomhoz értünk, a Nuestra Señora de la Asunción székesegyházhoz. 1527-ben hirdettek pályázatot egy reneszánsz templom építésére a második templom mellett, ez lett volna a harmadik templom, a terv az volt, hogy az újabb nagyobb templom felépítése után a másodikat, a Santa María la Mayor templomot lebontják. Időközben a kinevezett tervezők meghaltak, a munkák lelassultak, majd abbamaradtak, ezután a híres Juan de Herrera építészhez fordultak, amikor épp Valladolidban tartózkodott egyéb munkálatok miatt. Herrera tervei alapján később munkatársai fogtak hozzá az újabb, már negyedik templom építésének a harmadik alapjain, ez a templom aztán 1595-ben székesegyházi rangot kapott, de igazándiból a templom máig nincs befejezve. A templom építése során a második templomot kőfejtőnek használták, ezért maradt a második templomból kevés részlet.
A székesegyház felől volt először rálátásunk a Santa María La Antigua templomra, az antik megnevezés utal arra, hogy ez a templom volt az első. Sétánk végefelé újból volt alkalmunk megnézni, ekkor derült ki számunkra, hogy egy újabb galériás templommal álltunk szemben. A templomról az első benyomás az volt, hogy egy neoromán templomról van szó, utólag a leírásokból ez a vélemény alátámasztást nyert, tudnillik a XX. század első felében kardinális restauráláson esett át.
A templomoktól kelet felé haladva a Santa Cruz palota mellett haladtunk el, a palota arról nevezetes, hogy az első reneszánsz stílusú épület Hispániában. Az épületet 1491-ben avatták fel, a helyi egyetem kollégiumaként szolgált, befolyásos családok gyermekei tanultak itt, akik később a Habsburg-bürokrácia kulcspozícióiban helyezkedhettek el. Jelenleg több funkciót is betölt, a helyi egyetem rektorának székhelye, itt van az egyetemi múzeum és az Arellano Alonso afrikai művészeti gyűjtemény.
A következő látnivaló a Kolumbusznak szentelt múzeumi komplexum épülete volt. Korábban itt egy szerény ház volt, amelyben egy Colón nevű család élt. 1866-ban Kolumbusz nevével azonosították a házat, állítólag itt hunyt el Valladolidban 1506. május 20-án. A ház később megsemmisült, a helyén létesült a ma létező múzeumi központ.
A múzeum közelében vetettünk egy rövid pillantást a Santa María Magdalena templomra, amelyet Pedro de la Gasca építtetett temetkezési helyszíneként a XVI. században, bár a templom eredete a XII. század közepére nyúlik vissza. Pedro de la Gasca 1546-ban Peru alispánja volt, az Óvilágból való visszatérése után Palencia és Sigüenza püspöke volt, a templom homlokzatán az építtető címere látható, állítólag a legnagyobb kőből faragott pajzs a világon.
Ezután majdnem egy kilométert gyalogoltunk, hogy láthassuk véleményünk szerint Valladolid legvonzóbb platereszk látnivalóit. Az első a San Gregorio kollégium volt, a Santa Cruz kollégiumhoz hasonlóan a felsőfokú oktatást szolgálta, a domokos testvérek hittudományi főiskolájaként, a XV. század végén épült. A valladolidi egyetemen oktatott tantárgyak kiegészítéseképp főként a teológia tanítására használták, a XX. században a Nemzeti Szobrászati Múzeum székháza volt, napjainkban a Colegio de San Gregorio Nemzeti Múzeum székhelye. Az architektúra legimpozánsabb része a bejárati homlokzat, a platereszkre jellemző burjánzó úgynevezett függönyhomlokzat. Érdekes részletei a homlokzatnak a bejárat oldalán látható "vad emberek" szobrai. A kollégium belsejében is további platereszk részletek vonják magukra a figyelmet, például a belső kápolna bejárata, szószéke vagy a kerengő kiképzése.
A San Gregorio kollégiummal szomszédos San Pablo templom Valladolid egyik legreprezentatívabb épülete, 1445 és 1616 között épült, és a domonkos rendhez tartozik. A templomnak, illetve eredetileg a pálos rend kolostortemplomának magyar vonatkozása is van, amint a pálos rend neve ezt sugallja. A kolostort 1276-ban Aragóniai Jolanta alapította édesanyja, Magyarországi Jolán aragóniai királynénak, II. András magyar király lányának emlékére (a pálos rendet 1250-ben Esztergomban alapították Boldog Özséb kezdeményezésére). A homlokzat kialakítása 1500 körül fejeződött be. Fontos értéke a templomnak a Fra Angélico által festett Angyali üdvözlet, amely ma a Pradóban látható. Helyette a templomban látható a spanyol reneszánsz helyi nevezetes festőjének, Antonio Vázqueznek egy képe (Szent János Patmosz szigetén), több képe a helyi múzeumban látható.
A két platereszk templomtól vissza indultunk a központ felé az autónkhoz. Útközben egy olasz templomokra emlékeztető késő reneszánsz, korai barokk templomot láttunk, a leírásokban Bramante ihletésére hivatkoznak. Építését 1604-ben fejezték be, a homlokzat szobrai 1606-ban készültek el.
Mielőtt autóba szálltunk volna, egy pillantást vetettünk a tőlünk száz méternyire álló épületre, amelyről utólag tudtuk meg, hogy a helyi egyetem központi épülete, a jogi kar is itt van, a homlokzat barokk eredetű, 1716-1718. között létesült.
A városból kifelé menet az autóból rá lehetett látni Cervantes házára, amely ma múzeum.
|
