|
A következő napot Asztúriának szenteltük. Egy egész más vidéket fedeztünk fel, mint Kasztíliában. Már az út tervezésekor rá kellett döbbennünk, hogy igazi hegyvidék ez a táj, a Google Earth domborzatprofilja kimutatta, hogy már maga León 840 m körüli tengerszint feletti magasságon terül el, az útvonal legmagasabb pontja a saját GPS készülékünk kimutatása szerint egy 1384 m magasságon levő hágón volt, pontosan a León-Kasztília és Asztúria közti határvonalon. Nem véletlen, hogy nagyon sok, a GoogleEarth-ből elérhető Panoramio képen nemcsak errefelé, hanem León-Kasztília északi részein, illetve nyugatabbra, az ugyancsak hegyvidéki Galíciában is havas tájakat lehet látni. Május harmadik dekádjának az elején természetesen havat csak a távolabbi csúcsokon láthattunk és körös-körül buja zöld erdős növényzet volt, hála a közeli óceán és a Golf-áramlat nedves hatásának, de a kocsink külső hőmérője csupán +3 fokot mutatott, helyenként az alacsonyan szállongó felhők között (nem ködben!) törtünk magunknak utat.
Asztúriában mindenekelőtt a nyugati gót (vizigót) építészet gyönygyszemeire voltunk kiváncsiak. A vizigótok királysága a mórok hódítása miatt helyeződött át ide Toledóból, Oviedo 760-ban lett a fővárosuk. A művészettörténeti könyvekben ezért a nyugati-gót stílust külön fejezeteként asztúriai építészetként aposztrofálják az ezen a tájon fellelhető építészeti emlékeket, templomokat.
Ezután Amandi következett, még mindig Villaviciosa előtt, itt a románkori San Juan templom déli kapuzata előtt félkör alakban emelt galéria volt, hátul gazdagon kiképzett tipikusan románkori apszis. A harangtorony későbbi építésű, jellegzetesen mediterrán, hasonlókat lehet találni Dél-Franciaországban, Itáliában és Dalmáciában is. A templom későbbi, nem asztúriai, hanem románkori, az asztúriai stílusú templomok sorába nem illeszkedik, de a sokhelyütt Kasztíliában jellemző galériával rendelkezik, ahol a zarándokok lepihenhettek vándorútjuk során. A galéria egyedi kiképzésű, a nyugati bejáratot öleli körül. A templom románkori szobordíszei, az oszlopfők, az apszis frízének domborművei tetszetősek.
Villaviciosa városban még egy románkori templomot volt szerencsénk megtekinteni, a Santa María de la Oliva templomát. Az épület 1270-ből származik, ennek megfelelően a románkori elemeken túl gótikus részletek is fellelhetők és természetesen a déli oldalán egy egyszerű galériával rendelkezik, hogy a zarándokok Compostelába menet lepihenhessenek.
Innen továbbhaladva keleti irányban 11 km-re San Salvador de Priesca, majd újabb 12 km tán Santiago de Gobiendes asztúriai preromán templomokat tekinthetik meg az utánunk jövő érdeklődők (a mai nap ismertetése során azért a végén kitérek ezekre és a többi, időhiány miatt kihagyott preromán templomra), mi azonban ehelyett úgy döntöttünk, hogy inkább teszünk egy kis kitérőt az óceán felé, a Villaviciosa folyó torkolata melletti, eukaliptusz erdő előtti strandig jutottunk el, a környezet tetszett, a nyári melegben biztos jó lehet itt (még parti zuhanyozó is volt), de akkor a dzsekinket azért nem vettük le.
Innen visszafordultuk Asztúria fővárosa, Oviedo felé. Az asztúriai királyság déli irányú terjeszkedése során, ami a rekonkviszta kezdetét jelentette, költözött ide a királyi udvar, ami az építészet fellendülését hozta magával. A város székesegyháza nem illeszkedik a preromán templomok sorába, de körülötte van pár preromán látnivaló. Ettől függetlenül azonban az ismerkedést a városban nem a székesegyházzal kezdtük, hanem azzal a nevezetességgel, amely elsőre esett útba, az asztúriai műemlékek között az egyik legjelentősebbel, a Santullano o San Julian de los Prados templommal. 812. és 843. között II. (Szűzies) Alfonz építtette, a templom háromhajós, széles mellékhajóval, és a római, például pompeji hagyományokat tükröző freskóival vált híressé.
Mielőtt a városban néztünk volna körül, a városon kívüli világhírű, a művészettörténeti könyvekben szereplő asztúriai emlékekhez vándoroltunk el a főváros melletti Naranco hegységbe nem messze, csupán kb. 5 kilométerre. Az asztúriai művészet fénykora I. Ramiro uralkodásának idejére tehető, aki egy vidéki rezidenciát, palotát emeltetett itt (Aula Regia), bár ez az épület később a narancói Santa María templommá alakult át. A templom eredetileg a római villák mintájára épült nyaraló volt, rendkívül jelentős műemlék abból a szempontból, hogy ebből a korból egyetlen hasonló királyi palota sem maradt fenn Európában. A 12x4 méteres fogadóterem két végén tágas szoláriumot (napos teraszt) alakítottak ki, ilyen szolárium Nagy Károly aacheni Aula Regiájában is volt, és az épülethez fürdő is tartozott. A keleti szolárium oltára 848-ban készült, maga a király szentelte a Szűznek. A palota kétszintes, az alsó szint három részre oszlott, a középsőben tartózkodtak a szolgák és a testőrök.
Ugyanaz az építőmester építette a San Miguel de Lillo templomot, amely a palotánál körülbelül kétszáz méterrrel feljebb található. A templom eredeti neve San Miguel de Liño, azaz latinul Ligno, ami a Szent Kereszt ereklyére, az itt őrzött Szent Kereszt egy kis darabkájára utal. A templom hátsó kétharmada a későbbiekben leomlott, mára csak a nyugati homlokzata maradt fenn, és a XIII. században egészítették ki egy négyszögletes apszissal. A San Miguel de Lillo kapuját keretező domborművek cirkuszi játékokat ábrázolnak.
Visszatérve a városba, a gótikus San Salvador székesegyház felé vettük utunkat. Maga az épület nem kelhet versenyre a jelentősebb korabeli és közeli társaival (León, Burgos), viszont van több fontos preromán vagy románkori részlete, mivel egy korábbi, IX. századi székesegyházat építettek át a XIII. század folyamán, egyszóval a székesegyház egy összetett komplexumot képez a preromán és a gótikus épületrészek között. A IX. században épült Cámara Santa és a Torre vieja (Öregtorony) a székesegyház legrégebbi részletei. Bár a torony építési ideje nem ismert, de a IX. század végétől datálják, mivel hasonló stílusjegyeket mutat, mint a Santa Cámara. Rendeltetése az volt, hogy megóvja a normann vagy muzulmán támadásoktól a Santa Cámara-ban tárolt relikviákat. A Cámara Santa alatt helyezkedik el a Santa Leocadia kripta, építését III. Alfonznak tulajdonítják, a székesegyház épületegyüttesének legrégebbi része.
A Cámara Santában olyan ötvösmunkákat őriznek, amelyeknek készítése során az északra eljutott mozarabok közvetítésével az asztúriai mesterek átvették a bizánci ötvöstechnikát. Az "Angyalok keresztjét" és a "Győzelmi keresztet" az asztúriai királyok adományozták az oviedói katedrális számára. Az "Angyalok keresztjét" a legenda szerint az angyalok készítették, aranylemezekkel borított falábaiba negyvennyolc drágakövet és kámeát ékeltek, a misztikus tizenkettes szám többszörösét, amely annyira bűvöletben tartotta a korszakot, a hátára pedig feliratot véstek, amely szerint "aki elviszi, sújtsa Isten csapása". Ennek ellenére 1977. augusztus 9-én ellopták a 908-ban készült "Győzelmi kereszttel" együtt, csak két évvel később kerültek elő a műtárgyak. Itt őrzik a híres achát ereklyetartó ládikát is a X. századból, amely az asztúriai művészet mesterműve. Az erezett ónix kő hozzáértő alkalmazása, a kék és rubivörös zománcdíszítés, a drágakövek és a fémdomborítások olyan fényűzésre vallanak, amely közvetlenebb módon kapcsolódik a nyugati-gót hagyományokhoz, mint az építészet.
A székesegyház szomszédságában még meg kell említeni a San Tirso templomot, amelyet a IX. században alapítottak. A székesegyház szomszédságában álló templom alapítását II. Alfonznak tulajdonítják, de nagyon kevés leírás maradt fenn róla, mára csak a keleti rövidebb oldalon látható preromán vakablak érdekes.
A teljesség kedvéért szerepeljen még Oviedóban a Foncalada kút, amelyet III. Alfonz király parancsára létesítettek, a mai napig az egyetlen fennmaradt középkori kút, amelyet városon belül folyamatosan használtak, eredetileg fürdőnek szánták.
Oviedo után dél felé indultunk visszafelé León irányába. Az első állomás nem messze Oviedótól Bendones településen a 792 és 842 között épült Santa María templom volt, az asztúriai preromán építészet jelentős emléke, bár a témával foglalkozó könyvekben nem szerepel kellő hangsúllyal. A templom déli oldalán a valdediósi templommal együtt a legkorábbi galériák egyike látható, a későbbi kasztíliai galériás és tornácos templomok galériáinak előképeként, ahol sokféle funkciónak feleltek meg ezek a galériák.
Dél felé haladva a következő megálló Ujo településen volt, de mint utólag kiderült, egy gyakorlatilag neoromán épületet láttunk, 1922-ben a vasút építése miatt a XII-XIII. század táján épült eredeti románkori templomot majdnem teljesen elbontották, csak a régi templom apszisa és belül a diadalív maradt meg, valamint a volt templom nyugati portálja, amely ma az északi bejáraton található. A León felé vezető út mentén az utolsó, de egyáltalán nem lebecsülendő, sőt művészettörténetileg számottevő cél volt Santa Cristina de Lena preromán temploma, amelyet 852-ben építettek I. Ramiro uralkodása alatt, tehát egyidős a Naranco-hegyen levő Santa Maria del Naranco-val és a San Miguel de Lillo-val. Belső tereit kissé nyomott dongaboltozat fedi. A lépcsőn megközelíthető presbiteriumot hármas ívű szentélyrekesztő választja el a hajótól geometrikus domborművekkel ékes kőtáblákkal. A szentélyrekesztő mögött az apszis előtt kettős diadalív, a nagyobb ív páros háromnegyed oszlopokon nyudszik, a kötélmotívummal díszített oszlopok kettőzöttek.
Virtuális kitérők: A teljesség kedvéért alább következzenek röviden azok az asztúriai építészeti emlékek, amelyeket az ottani egynapos látogatás ideje alatt nem volt lehetséges meglátogatnunk. A beszámoló elején említett, Oviedótól északkeletre levő templomok közül az első San Salvador de Priesca temploma. Amikor 2015-ben jóváhagyták a UNESCO Világörökség "Caminos de Santiago de Compostela: Camino francés y Caminos del Norte de España», azaz a Santiago de Compostelába vezető franciaországi és észak-spanyolországi zarándokút témáinak bővítését, a templomot bekapcsolták az északi part mentén húzódó zarándokút nevezetességei közé. A templomot 921-ben szentelték fel.
Egy kicsit távolabbra kelet felé áll a IX. század utolsó negyedében létesített Santiago de Gobiendes temploma. Kívülről a XIX. század közepén egyszerű galériás tornácot toldottak hozzá, de ez azzal járt, hogy az eredeti háromoldalú galériát megsemmisítették.
Oviedótól nyugatra jó minőségű úton kevesebb mint 20 kilométerre tehettünk volna kitérőt San Pedro de Nora templomához, amelyet II. Alfonz uralkodása alatt szenteltek fel 905-ben.
További 11 kilométeres romantikus zöldellő hegyek közötti út után eljuthattunk volna még egy egyszerű asztúriai stílusú templomhoz, a Santo Adriano de Tuñón templomhoz, amelyet 891-ben szenteltek fel, de az elmúlt századok során sokat szenvedett, mára csak néhány részlete érdemel figyelmet.
Végül még egy templom, amelynek meglátogatására nem volt semmi remény, mivel Oviedótól elég messzire északnyugat felé, közel az óceánhoz található, Santianes de Pravia San Juan Evangelista temploma, a legrégibb asztúriai templomnak számít. Az épületet a VIII. században Silo asztúriai király építtette, miután Praviába, számos római út kereszteződési pontjába költözött, az egyik ilyen római út az Asturia Augusta út volt, amely dél felé a mai Astorgába vezetett. A templom egy királyi épületkomplexum részét képezte, mára csak maga a templom maradt fenn.
|
