Térképek:

  - Váli-völgy
  – Kisbalaton



Előre






 
 
 

A Budapesti Műszaki Főiskolán (2010-től Óbudai Egyetem) 2005-ben kezdtem oktatni térinformatikát, eleinte csupán előadások formájában a villamosmérnök, műszaki menedzser és informatikus hallgatók számára, azonban 2007-től 2014. végéig a környezetmérnök hallgatók számára teljes kurzus, azaz előadások és laborfoglalkozások formájában. Ebből az időszakból szerepel itt pár mintapélda, amelyeket a hallgatók számára állítottam össze. A laborfoglalkozások alapját a MapInfo program biztosította.
         A szoftverről a következőket érdemes dióhéjban megemlíteni. Az olcsóbb térinformatikai szoftverek piacának legfontosabb szereplője volt korában, a cég 1986-ban alakult. A program első változata 1991-ben jelent meg, eleinte egyszerre két platformon (PC, Mac). Készült egy UNIX-os változat is, de a kilencvenes évek közepétől már csak a Windows-os verziót fejlesztették. A 4.0 verzió 1995-ben MapInfo Professional néven futott be karriert, annyira megfelelt a széleskörű igényeknek, hogy a 2010-es évek közepéig az újabb verziókban is gyakorlatilag változatlan maradt. Fő erőssége az SQL adatbáziskezelő nyelv használata révén a térbeli adatok hatékony kezelése, viszont a térképi megjelenítés lehetőségei szegényesek voltak (a mintapéldákban azért igyekeztem a lehetőségeket minél jobban kihasználni).



Példa a MapInfo segítségével végrehajtott térinformatikai elemzés bemutatására

         Mint több más hasonló szoftver esetében is, a MapInfo esetében is bekövetkezett, hogy egyre tőkeerősebb kezekbe került (Piney Bowes, Precisely), amelynek következtében az eredeti célok háttérbe szorultak, sok új feladattal lett kiegészítve a program, ezáltal bonyolultabbá, drágábbá és az egyszerűbb konkrét térinformatikai feladatok megoldásához nehézkesebbé, sőt talán nem igazán elérhetővé vált.