Térképek:

  – 4717-35 Veszprém
  – 4515-Zágráb
  – 5505w-Glasgow
  – 4701-Orléans
  - 4305-Marseille



Előre






 
 
 

A múlt század 90-es éveiben és az ezredforfuló utáni években egyéni vállalkozóként több térképet szerkesztettem az OCAD program segítségével (ld. az OCAD menüpontot). Annyira megtetszett a program, hogy saját térképek készítésére szántam el magam. Még évtizedekkel korábban, a számítógépes térképezés korszaka előtt gondoltam arra, hogy egy saját térképalbumot, mondhatni atlaszt állítok össze saját térképekből. Ehhez mindenekelőtt kitaláltam egy olyan vetületet, amelyben az adott térképszelvény szabályos téglalap alakú annak érdekében, hogy ideálisan illeszkedjen mondjuk egy A4-es papírlap méreteihez (de képernyőn sem baj, ha a térkép téglalap alakú). A vetület egy poláris hengervetület lett, amelynek paramétereit olymódon állapítottam meg, hogy a szelvény középső meridiánja, illetve középső szélességi köre mentén hossztartó legyen, ezáltal a hossztorzulások az egész szelvény területén minimálisak lehetnek.
         Sajnos akkoriban nem volt annyi szabadidőm, ami megengedhette volna ennek a tervemnek a megvalósítását, csak a 2000-es évektől fogva sikerült áttörést elérnem. Kétféle méretarányban gondolkodtam, a nagyobb 1:200.000-es méretarányban készült a Balaton körmyékét ábrázoló első térképem 24'x24' méretben, a kisebb 1:1.000.000 méretarányban szerkesztettem a további szelvényeket 2°x2°-os szelvényezésben, a szelvények szélein egy-két fokperces ráadással a szomszéd szelvényekkel történő átfedés érdekében. A szelvények középpontja a páratlan szélességi, illetve hosszúsági körök metszéspontja, a szelvények nomenklatúrája a középponton áthaladó körök fokszámából és a szelvényre eső legnagyobb település nevéből áll össze. Greenwich-től nyugatra a nomenklatúrában a hosszúsági kör fokszámához 'w' csatolandó.
         A 2010-es évek előtt még nem álltak rendelkezésre sem a Google-térképek (pl. GoogleEarth vagy GoogleMap, eleinte ingyenesek, később azonban 2010-es évek vége felé fizetősek), sem az OpenStreetMap ingyenes közösségi térképei, amelyek mára helyettesíteni tudják a saját térképeket, mivel nem csak részletességük kielégítő, hanem a méretarány viszonylatában interaktívak, azaz tetszés szerint növelhető vagy csökkenthető a méretarányuk. Emellett az OpenstreetMap térképein tetszés szerint lehet változatni a térképi alapot, akár űrfelvételekre is. Az sem elhanyagolandó szempont ezeknek a térképeknek a használata során, hogy kiegészítő információkat lehet a térképi tartalomhoz csatolni. Sajnos mára a saját térképeim elavultnak tekinthetők, csupán emlékeztetőnek szerepelnek itt. Az utazásainkat ma már az OpenStreetMap térképein mutatom be.



Az elkészült 1:1.000.000 méretarányú térképek